Dr. Vörös Anna elismert nőgyógyász, pároknak segít a gyermekvállalásban, meddőségi problémák orvoslásának szenteli munkáját. Több szempontból is rácáfol a szakmai körökben megszokott sztereotípiákra, sikeressé vált nő létére, egy hagyományosan férfias pályán, aktívan használja a legújabb technológiai eszközöket a gyógyítás és a marketing területén egyaránt. Személyes márkát hozott létre. A páciensek bejelentkezését weboldalán a booked4.us időpontfoglalóra bízta.
Dr. Vörös Anna: – Soha nem gondoltam volna, hogy szülészet-nőgyógyászattal fogok foglalkozni. Az egészségpolitika érdekelt, az volt a célom, hogy minél több embernek tudjak segíteni. Amikor életem első szülését megláttam – a csoportban többen megkönnyeztük. Egy életre szóló élmény volt. Úgy éreztem, hogy egész életemben ezzel szeretnék foglalkozni. Attól a perctől kezdve mindig vártam, hogy szerda délután legyen, és mehessek a szülészet-nőgyógyászat gyakorlatra. Mindenki le akart beszélni róla, hogy nem nőnek való szakma. Ennek ellenére kitartottam. A mi gyerekeink is lombikos ikrek – személyesen éltem át a kínt, a stresszt, amikor az ember minden hónapban újra szembesül azzal, hogy nem terhes, és teljesen kiborul. Ennek kapcsán kezdtem el blogot írni, és egy teljes meddőségi-nőgyógyászati blog lett belőle. Pontosan tudtam, hogy mit kell kivizsgálni, és milyen sorrendben, így szerencsére csak egy év volt, mire teherbe estem. Idén januártól lehetőségem nyílt egy lombikcentrumban is dolgozni.
A páciensek természetesnek veszik, hogy van online foglalási lehetőség.
Én nagyon ellene voltam az online időpont-foglalónak, mert amíg nem volt saját magánrendelőm, addig is szájhagyomány útján terjedt a telefonszámom, és telefonon fogadtam a bejelentkezéseket. Bár ez egy idő után igen terhes lett. Nem voltam biztos benne, hogy a páciensek fogják használni. Úgy éreztem, hogy a betegek igénylik, hogy beszéljenek velem. Ha időpontot egyeztetnek és közben választ kapnak a kérdéseikre, nő az irányomban kialakuló bizalom. A nőgyógyászat egy bizalmi kapcsolat – akkor mondja el a beteg a problémáit nyíltan, ha kialakul a bizalom, fontos, hogy merjen tőlem kérdezni. A másik lényeges szempont az ún. complience, vagyis miután elhagyja a rendelőt betartja-e az orvos által javasolt kezelést. Azt feltételeztem, hogy ezt a bizalmi kapcsolatot az online időpontfoglaló meg fogja ölni.
Összességében ezek a félelmek nem voltak valósak. A betegek örültek az online időpontfoglalónak.
Persze van egy központi szám, ami az asszisztensnél csörög, a személyes kapcsolatra is adunk lehetőséget.
Abban a pillanatban, ahogy elindítottuk a rendelést – csak online foglaláson keresztül – 3 nap alatt telt be az első 3 hét.
Utána még két nap alatt a következő 2 hét. 5 nap múlva be kellett tennem minden hétre még egy napi rendelést, és egy hét alatt betelt az első 2 hónap. Nem igényelték azt a páciensek, hogy előtte velem megbeszéljék a problémáikat.
Számtalanszor megtörténik, hogy valaki hív, elmondom, hogy a weblapon megtalálja az online időpontfoglalót, és ki tudja választani a számára megfelelő szabad időpontot. Nagyon sokszor jött a válasz, hogy “jé, így is lehet? Jaj de szuper!” Én is meglepődtem, hogy örültek neki. Nagyon jó, hogy szinkronizálható a google naptárral mindkét irányban, amellyel integráljuk a különböző csatornákon érkező bejelentkezéseket. Praktikus, hogy egyből be lehet állítani benne, ha nincs rendelés, vagy ha extra rendelést tartunk.
Amikor a booked4.ust választottuk, az nekem kifejezetten szimpatikus volt, hogy magyar cég, és ha bármilyen kérdésünk van gyorsan felvehetjük a kapcsolatot, és tényleg segítenek.
A saját naptáramat a férjemmel együtt csináltuk, azután a többi naptárt – a spermavizsgálat, gyereknőgyógyászat, labor, lézersebészet – már mind el tudtam készíteni egyedül is, a szolgáltatásokat felvenni és beállítani. Nagyon nagy terhelést levett rólunk és az asszisztens válláról, akinek több ideje jut másra: eszközbeszerzésre, a tisztaságra, esetleg marketingre, bármire.
A férjem mondta, hogy ő azért szereti nagyon, mert a felesége – vagyis én – tudja használni, úgy, hogy nem kell hozzá informatikus.
Facebook oldalunk és weboldalunk is van. Google Adwords-öt és Facebook-ot használtunk. Ha valaki rákeres, hogy Dr. Vörös Anna, akkor millió találat látható az interneten. A videók, a blogom, a 10 legkedveltebb nőgyógyász… Talán a blog volt annak idején ami nagy áttörést hozott. Az utóbbi időben videózom. Ez a „Csajok a kanapén”. Meddőséghez kapcsolódó, rendelőnkben elvégezhető vizsgálatokat hirdetünk is, ezekhez cikkeket is írtam, videókat is készítettem. Kifejezetten marketing kampányokra nincs szükségem, így is egy hónapos várólistám van.
Most már a XXI. században élünk, nekem is el kellett fogadnom, hogy a páciensek elvárják, hogy a weblapon, a Facebook oldalon legyen online foglalási lehetőség. Ha a páciens elolvas valamit egy szolgáltatásról, akkor azonnal, ott eldönthesse, hogy “holnapután szeretnék erre elmenni”. Legyen ott az “időpontot foglalok” – gomb.
Dr. Vörös Anna, nőgyógyász
L33 Medical online bejelentkezés: https://l33medicalkft.booked4.us/
Készítsd el Te is saját online időpontfoglaló naptárad! A booked4.us szolgáltatása két hétig ingyenes – teljes funkcionalitással!